Gyakran teszik fel nekünk a kérdést: miért tettük le a voksot a fenntarthatóság mellett?
Szerencsére erre nincs válaszunk.
A fenntarthatóság a legtöbb esetben tudatos döntés. Az, hogy az étteremben mindent meg fogunk tenni azért, hogy fenntarthatóak legyünk szintén tudatos döntés volt.
Amit viszont kevésbé tudatos élethelyzetek előztek meg.
Nem volt tudatos, hogy sok helyen szembesültünk az alapanyagpazarlás negatív hozadékaival, nem volt tudatos, hogy a járvány alatt elkezdtük elsajátítani az otthoni gazdálkodás alapjait, piacot sem azért indítottunk, hogy 2 évvel később éttermet nyissunk a termelőkre alapozva és komposztálni, szezonálisan vásárolni és tartósítani sem azért kezdtünk el, hogy azt hirdethessük, hogy fenntarthatóak vagyunk.
Őszintén szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ezek a dolgok úgy váltak az életünk részévé, hogy nem kellett erőltetnünk őket. A voksot pedig amellett tettük le, hogy átadjuk a vendégeinknek azt az érzést, hogy mennyi örömet is lehet ebben lelni.
2020-ban egy telmelő piacot álmodtunk meg és hoztunk létre Nagykanizsán. Ekkor még nem tudtuk, hogy később az egész életünket meg fogja határozni. A Piac a kertben a kedvenc közösségünk lett és nem lehetünk elég hálásak a termelőinknek a támogatásukért.
A COVID után viszont visszaesett a termelői piacok forgalma, mi viszont szerettük volna, ha a termelőink keresete nem esik vissza ezzel együtt. Ekkor kezdtük el felrajzolni egy kizárólag termelői termékeken alapuló étterem körvonalait.
A helyet hozzá 47 km-el arrébb találtuk meg először 2021-ben, majd 2025-ben a Lokal47 utódjaként nyitottuk meg Fonyódligeten a Lokal at the Lake-t.
A piac természetesen most is üzemel, minden péntek délután fél 3-tól 5 óráig. Nem csak friss zöldségeket, gyümölcsöket, befőtteket, sajtokat, füstölt árut és folyamatosan változó széles termelői kínálatot találtok, ha arra jártok, de nagy eséllyel Jankát és Dödölle kutyánkat is, havonta egyszer pedig Ricsi is főz a piacon.
A piac családi éttermünk, a nagykanizsai Szőlőskert Étterem kertjében üzemel. Ha épp nem főzünk a piacon, akkor is javasoljuk kipróbálni az étlapról, hogy milyen az igazi zalai dödölle!
Az aktuális termelői kínálatról és eseményekről pedig a Piac a Kertben Facebook oldalán tudtok informálódni.
A piactól alig 200 méterre található a saját kertünk is. Habár évről évre egyre több munkát okoz nekünk és nem is sikerül minden évben tökéletesre a termés, mégsem tudnánk meglenni nélküle.
Ha Ricsit kérdezitek nyáron, hogy mi a kedvenc étele, biztosan egyből rávágja, hogy a rakott padlizsán, mert ahhoz a paradicsomot és a padlizsánt is ő termelte.
Azonban nem csak padlizsán és paradicsom érkezik a kertből a konyhába. Minden évben változó, hogy mit ültetünk, de a padlizsán-paradicsom kombó mellett a chili, a paprikák, vajtök, a kovászolni való uborka sosem hiányozhatnak.
És persze az almafáinkról szüretelt házi almalevünk se maradhat ki az éves repertoárból, a ribizliszörp pedig mindig a saját ribizlinkből készül. Szederből, cseresznyéből és barackból változó a termés, de azért ezekből is mindig érkezik az étterembe.
Már a nyitáskor adott volt a termelői piacunk, de mindent azért ott sem lehet beszerezni. És természetesen szerettünk volna közelebbi termelőkkel is együtt dolgozni. Kitettünk egy felhívást, kérdezősködtünk a környékbeliektől és persze a termelői piacokat is felderítettük.
Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy gyorsan ment és egymásnak adták a kilincset a termelők, de most már szinte mindent be tudunk szerezni helyben. Például kacsa és liba termelőt egyáltalán nem találtunk a környéken, így azt ne is keressetek az étlapunkon. Viszont jelenleg az összes alapanyagunk körülbelül a 85%-a érkezik 80 km-en belülről. Sokan a piacra hozzák nekünk, van aki közvetlenül az étteremhez és van amiért mi megyünk el. Ez egy sokkal üdítőbb formája a bevásárlásnak, mint szupermarketbe menni! 🙂
Amiből viszont mégsem tudunk helyit beszerezni, abból is a magyar termelőit preferáljuk.
A termelőinkhez pedig szívesen útba is igazítunk Titeket, hisz szinte mindenki ad el háztól is.
Bár a helyi szemétszállító cég biztosan nem belőlünk fog meggazdagodni, hisz a legkisebb kukáinkat is alig győzzük tölteni, ez egy olyan téma, amiben mindig van hova fejlődni.
Az alapanyagokat próbáljuk teljes egészében felhasználni, a termelőktől pedig azokat az alapanyagokat is elhozni, amiket más ott hagyna. A göcsörtös répából is ugyanolyan finom húsleves készül és a körömpörkölt is lehet igazi közönségkedvenc! Ami másnak hulladék az nekünk finom chips vagy épp gyümölcspor a desszerteken. Túlvásároltuk magunkat tejből? Mindenki imádja a tejpitét reggelire! Vagy épp túl sok kalácsot és kenyeret sütöttünk fel? Nemhiába a legnagyobb kedvencetek a máglyarakásunk! A termelőktől pedig sokkal egyszerűbb „csomagolásmentesen” vásárolni – mi csak a rekeszeket cserélgetjük náluk, de a piacon is mindig látjuk, hogy felcsillan a szemük, amikor a vásárlók saját vászonzsákkal érkeznek. 🙂 Ha érdekel a téma, a hírlevelünkben rendszeresen küldünk ki saját praktikáinkról készült videókat.
A tisztítószerekkel pedig igazán könnyű dolgunk volt. Na persze nem elsőre.
Amikor megnyitottuk az éttermet, próbálkoztunk párral, de nem igazán találtuk a megfelelőt. Majd pár hónappal később megnyertük a Felelős Gasztrohős fenntarthatósági különdíját és így ismertük meg a Cleanecot.
Azóta voltunk náluk üzemlátogatáson is és a világért se cserélnénk le őket. Hisz nem csak a beltartalom környezetbarát, a csomagolás is újrahasznosított / lebomló / újratölthető. Ez akár egy fizetett tartalom is lehetne, de bizony nem az, igazán nagy örömmel használjuk az összes terméket és boldogan ösztönzünk erre másokat is!:)
November 28-án a Légli borok, az Erdőkert erdei finomságai és a Kapos Ternero válogatott alapanyagai most egy este összeállnak a konyhánkon!
A vacsora és a borkóstoló mellett megismerkedünk a termelők szemléletével is, hiszen ők maguk is jelen lesznek.
*az eseményre akkor is csatlakozhatsz, ha nem fogyasztanál alkoholt